Colombia Tours 97

Rólunk

Rólunk

Bélafi Szilárd vagyok, a Colombia Tours 97 alapítója és túravezetője. Nyolc éve élek Kolumbiában. Röviden összefoglalva a világ legszebb országát, Kolumbiát mutatom meg idelátogató vendégeimnek; autentikus körutazások és kalandtúrák keretein belül immár ötödik éve. Azt vallom, hogy egy távoli egzotikus országot úgy lehet a legjobban megismerni, ha az utazó kilép a turisztikai zónából és megismeri az ország valódi arcát, amihez viszont sokszor ki kell majd lépj a megszokott komfortzónádból. Az általam vezetett utak során olyan részletes betekintést kapsz az adott országrész hétköznapi valóságába, mintha csak egy Márquez regénybe csöppentél volna. Hiszen nem ugyanaz átutazni egy országon vagy pedig átélni azt.

Sokszor mondtam már hogy kétféle Kolumbia létezik: az egyik amit átformáltak a külföldi turisták elvárásai szerint, a másik pedig amit nem. Ez utóbbit képviselem én és a Colombia Tours 97 csapata minden körutunkon, amikor a helyi vezetőkkel, 'campesinó' és indián közösségekkel együttműködve mutatjuk meg az ország lenyűgöző természeti és kultúrális látnivalóit. Így értelemszerűen az én útjaim bevételéből a vidéki közösségek részesednek, hozzájárulva a kolumbiai vidéki turizmus fejlődéséhez, bevételt adva a helyi családoknak bármely országrészben. Cserébe élvezheted végtelen vendégszeretetüket.

About Us
Bélafi Szilárd

Bélafi Szilárd

Alapító és cégvezető

Szilárd tapasztalt vállalkozó, aki szenvedélyesen építi a Colombia Tours 97-et, hogy egyedülálló utazási élményeket nyújtson.

Túráink

Az én útjaim azon utazóközönségnek szólnak, akik részletesen szeretnék megismerni az adott országrész kultúráját, kevésbé ismert, ám bámulatos természeti látnivalóit, és az ott élő natív embereket. A mi útjainkon olyan helyszínekre juthatsz el, amiről az átlagos turista nem is tud, hiszen sokuk nem is turisztikai látványosság. Az elmúlt évtized alatt nagyon részletesen beutaztam az országot, így mára már Kolumbia mind a 32 tartományára van útvonalam és rengeteg kiegészítő programom. Folyamatosan bővülő kínálatunkban jelenleg több tucat Nemzeti Park, több mint 20 natív indián közösség látogatása szerepel, hála az egész országra kiterjedő kapcsolati tőkémnek. Privát terepjáròs körutazásainkon úgy mutatom meg ezt az országot, mint senki más: magyarul kolumbiai életérzéssel fűszerezve!

About Us